Heller Farkas
(1877- 1955)

 

A közgazdaságtudomány nemzetközi hírű tudósa, mérnökgenerációk professzora 1877. május 9-én született Budapesten. Jogi diplomáját a pesti Tudományegyetemen szerezte 1899-ben, majd a Kereskedelmi és Iparkamara alkalmazottja lett. Ezt követően került 1902-ben a Földművelésügyi Minisztériumba. 1909 és 1912 között tagja volt a tőzsdereform kérdéseivel foglalkozó miniszteri bizottságnak. 1904-ben magántanári képesítést szerzett közgazdaságtanból, s 1907-ben elkezdődhetett oktatói pályája a Műegyetemen.
 
1914-ben kapott professzori kinevezést. Kezdetben az alkalmazott közgazdaságtan rendkívüli tanára, s 1917-től a mérnöki szakosztály (mai építőmérnöki kar) nemzetgazdaságtan ill. közgazdaságtan professzora. A Műegyetemen tanított   1948-ban bekövetkezett nyugdíjazásáig. Tanári munkája mellett 1925-1949 között a Közgazdasági Szemle szerkesztője volt. Heller Farkas, korszerű, műszaki szakemberek számára hasznos, gyakorlatorientált közgazdaságtani szakkönyveket írt, melyek kiállták az idő próbáját. Főbb művei: Valutapolitika (1920), Pénzügytan (1921), Vámpolitika (1922), Nationalökonomie (1925), A közgazdasági elmélet története (1943).
 
Az 1934. évi X.tc alapján létrejött József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen Közgazdaságtudományi Kar alakult amelynek első dékánja Heller Farkas lett.
 
Az 1945/46-os tanévben a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora. 1921-ben lett a Magyar Tudományos Akadémia levelező-, majd 1934-ben rendes tagja. Az MTA 1949-es „reformja” után több tudós társával együtt tanácskozó taggá minősítették vissza. A tudományos közéletből kiszorítva hunyt el 1955. szeptember 29-én.
 
1989-ben őt is rehabilitálták, s visszanyerte akadémiai tagságát. Az 1998-ban alakult Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar dékáni láncára Heller Farkas arcképe került. Karunk 1999. március 3-án helyezte el egykori lakhelyén (XI. Petzval J.u.) emléktábláját.
 
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kertjében (a K épület mellett) 2007. november 16-án avatták fel szobrát.  s 2011. május 18-án avattuk  róla elnevezett Q épületi Q-II. tantermet. Karunkon 1999 óra működik a Heller Farkas Alapítvány